Tisztelt Polgármester
Asszony / Úr!
Engedje meg, hogy Ön és a hatáskörében élő emberek
tudomására hozzuk, hogy létezik az a Nemzeti Hivatal, amely a Magyar Nemzet
akaratából jött létre.
Fogadja a tájékoztatást ebből a megközelítésből.
Ezúton megragadom az alkalmat, hogy ismertessem a Nemzeti
Hivatal által Nemzetérdek alapján írattatott Nemzeti Közlöny tartalmát és a
hozzá kapcsolódó rövid bevezetőt.
Felhívom szíves figyelmét, hogy jelen kiadvány ez alkalommal
iránymutató álláspontokat - meghatározásokat tartalmaz, rávilágít olyan
dolgokra - tényekre, melyek döntő következményeket fednek fel.
Ezek folyományaként megoldási, cselekvési módot indukál a
társadalom számára.
Ezáltal esélyt, alternatív módot, és ezen felül döntési lehetőséget
biztosít az emberek számára létük, jövőjük érdekében. Ezen tények függetlenek
mindenféle pártállami működéstől és pártok kampányaitól.
Ennek fényében települése lakosságának tájékoztatását
elősegíteni, illetve támogatni szíveskedjen.
Az emberek informálását a Nemzeti Hivatal jóvoltából
következetes szemlélettel tesszük a Nemzet léte és jövője érdekében.
A Nemzeti Közlöny megismerése - megismertetése a közérdekek
figyelembe vétele!
Emberek és közösségük részére az alapvető jogot a létükhöz -
boldogulásukhoz kínáló megoldás lehetőségét biztosítani és támogatni kívánatos!
Az országban kialakult helyzet - a kiszolgáltatottság, a
jogtalanság, az egyoldalú érdekérvényesítés, a kilátástalanság, a mérhetetlen
igazságtalanság - igényli, hogy az emberek döntsenek a saját életükről,
nemzedékek jövőjéről.
Ezért alapvetően nem szerencsés elvenni, illetve vétek
megfosztani mindettől őket.
Bízom a bölcs döntésében.
Tisztelettel:
Váradi Sándor
egy méltóztató
egy méltóztató
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése