Váradi Sándor blogja. Üdvözöllek! Köszönöm, hogy meglátogattál.

NAV -nál Adatbetekintés

Nemzeti Adó és Vámhivatal
Nógrád megyei Adóigazgatósága


Tárgy: Adatbetekintés


Tisztelt Adóhatóság!


Adat betekintési jogomra hivatkozva kérem a csatolt információs képernyő nevű dokumentum szerinti személyemre vonatkozó adatokat számomra hozzáférhetővé tenni, illetve részemre kiadni szíveskedjenek.   

Mivel nem vagyok tisztában az adó jogviszonyommal, így a 6975547894 –es ügyszámú felszólításra adóbevallást még nem tudom beadni.

Megjegyzés;
A fent leírtakat és a benne foglaltak szerint a Balassagyarmati NAV ügyfélszolgálati irodában 2013 09 02 14 ó 45perckor a 161-es sorszámú ügyfél fogadóval kívántam leadni.
Az ügyfélszolgálatos érthetetlenségre hivatkozva nem tudta, vagy nem akarta kezelni/fogadni a beadványt, mint adat-betekintési kérelmemet, ahelyett a bevallással kapcsolatos információkat ecsetelte, ami a felszólító levélben már tudomásomra jutott. Egymás mellett elbeszélésünk okán eredménytelen lett a NAV ügyfélszolgálatán az ügyem intézése, ezért úgy döntöttem, hogy levélben kísérlem meg újra az alábbi címzettek részére.
Kérem illetékességi szempontból megfelelő helyre juttatását.


Tisztelettel:


Váradi Sándor
....
....
Adóazonosító: ...

A beadványt kapják:
NAV Nógrád megyei Adóigazgatósága, Bevallási osztály 3100 Salgótarján, Kassai sor 10.
NAV Nógrád megyei Adóigazgatósága, Ügyfélszolgálati osztály 3100 Salgótarján, Kassai sor 10.
Polgári Jogokat Pártolók Egyesületének jogsegély részlege 2065 Mány, Alsóörs puszta 3594/1

2013 09 02.

A linkre kattintva megtekinthető a levélben hivatkozott információs képernyő című dokumentum: http://www.hunpjp.com/images/IMRE.JPG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése